City Virtual Trail
City Virtual Trail
- Bárhol és Bármikor, tehát saját lakókörnyezetedben is teljesíthető instant túra, futó és kerékpár távok.
- A teljesítés ideje és helyszíne szabadon választható.
- A már meglévő Qr kódos útvonalaink mellett szerettünk volna lehetőséget adni azoknak is, akik szeretnének egy egyedi, szép érmet maguknak, de időben és távolságban útvonalainktól távol vannak.
- A teljesítés módját és igazolását (/ útvonal/track/idő/dátum/) kell részünkre megküldeni, valamint az adott útvonalról és a teljesítőről egy képet.
- Fontos hogy, a Mozgás-Kultúra-Élmény szempontoknak megfelelve a teljesítő, az adott útvonalon szereplő számára szép és/vagy érdekes, képet, fotót, információt jutasson el hozzánk.
- Ez lehet az adott tájegység, szobor, épület, emlékhely,stb.( Amit szeretsz-ahol szeretsz túrázni, futni, kerékpározni).
- A teljesítésigazolás beérkezését követően postázzuk az érmet és az oklevelet.
- A teljesítéseket az info@city-trail.hu e-mailre,
vagy a Városi Terepfutás
kérjük elküldeni /fotóval , útvonallal együtt/.
Virtual Trail Teljesítési Szabályok:
- A teljesítés során csak a megtett táv kerül számításba, és ez képezi a teljesítés alapját.
- A táv megtétele független a teljesítés idejétől. (Tehát önállóan meghatározott, edzettségi /felkészültségi szintnek megfelelő a választott tempó/sebesség.)
- A teljesítés végrehajtásának az ideje, a kezdéstől számítva folyamatos, adott időintervallumban, az önálló rajtot követően az adott időszakban, napszakban, lehetőség szerint az adott naptári napon történjen!
( pl: 5k futás és annak érvényes teljesítésként történő igazolása nem történhet 5 naptári napon, napi 1k teljesítéssel! stb.)
- Teljesítésként nem számolható el és nem kerül elfogadásra semmiféle egyéni, vagy tömegrajtos, futó, túra vagy kerékpáros rendezvényen, eseményen,versenyen megtett /teljesített táv.
- Kizárólag egyéni rajttal rendelkező, saját teljesítést fogadunk el, ezek lehetnek szabadidős tevékenység vagy edzés során végrehajtott távok.
- Távok:
Túra 5K -over Futás 5K-ultra Kerékpár 20K-over
- A teljesítésért választható érmeket a City Shopban tudod kiválasztani
- A választott érem sorszámát a regisztráció során kell megadni, /pl:1,2,3,4,5,6,7/
- Az érmek egyforma méretűek,
City Trail Capital Challenge 2025.
- Januártól minden hónapban 1 világvárost ábrázoló érmet lehet megszerezni, aki legalább 10 érmet megszerez az díjmentesen jogosult egy City Capital Finisher Kupára, /kb 50cm/
- Bármikor lehet csatlakozni, teljesítést követően bármely érem választható, illetve részteljesítés esetén a kért hónap folytatható /teljesíthető.
- A kiírást a City Capital menüpont alatt találod,
- A teljesítési díjat az információ /Nevezés menüpont alatt találod,
Túra | 25K |
Futás | 50K |
Kerékpár | 100K |
Folyamatosan teljesíthető, a havi szinten kiírt minimum táv igazolása esetén, legalább 10 érem megszerzése után /díjmentesen/jár
1 db Finisher kupa /43cm-50cm/,
A teljesítés adott hónapra vonatkozik, de van lehetőség előre teljesítésre vagy az éremteljesítéshez később történő csatlakozás esetén utólagos teljesítés bemutatására is. /pl: Januárban 150k futsz ,kérheted hogy 50k február hónapra számoljuk el, vagy Márciusban csatlakozol akkor megtudod szerezni a korábbi érmeket,/
Adott teljesítéshez választható külön kupa és érem is,
Folyamatosan teljesíthető, a havi szinten kiírt minimum táv igazolása esetén,
A teljesítés adott hónapra vonatkozik, korábbi érmeket, is megszerezheted később történő csatlakozás esetén utólagos teljesítés bemutatása esetén, vagy adott hónapban többlet teljesítés estén,
Kizárólag egyéni, saját rajtolású teljesítést fogadunk el, bármely máshol rendezett túra, futó, kerékpáros rendezvény, útvonal, teljesítés nem kerül elismerésre, /azért már ott díjaztak éremmel, kitűzővel stb, egy teljesítésért két elismerés nálunk nem működik./
-
A teljesítéseket e-mailben az info@city-trail.hu
vagy messengeren a Városi Terepfutásra
kell elküldeni,
-
Bárhol és Bármikor, tehát saját lakókörnyezetedben is teljesíthető túra, futó és kerékpár távok,
-
Bármikor az év során lehet csatlakozni, illetve az elmaradt távokat az adott hónapban lehet pótolni,
-
Nevezéskor az érem nevét kell megadni /pl: City Trail Capital Paris/,
-
Az érmek megszerezhetőek virtual teljesítés során is /min 5k futás és választható mellé kupa is/ ,
City Virtual Trail Cup
- A már meglévő kiírásaink mellett szerettünk volna lehetőséget adni azoknak is, akik szeretnének egy egyedi, szép kupát vagy érmet maguknak, de időben és távolságban útvonalainktól távol vannak.
- Bárhol és Bármikor, tehát saját lakókörnyezetedben is teljesíthető túra, futó és kerékpár távok.
- Teljesítési idő 1 hónap,
- A kupa az adott hónapra szól, a kiírt minimum teljesítésért jár. /pl: City Virtual Trail Május/. Érem nem jár hozzá,az külön kérhető.
- A kupán név/teljesítés/forma/év/hónap szerepel.
- A teljesítés ideje és helyszíne szabadon választható.
- A teljesítés igazolás egyben ,vagy részletekben is megküldhető adott hónap utolsó napjának 24.00h. Távot, eredményt adott hónapról átvinni, érvényesíteni, összevonni nem lehet,
- Teljesítésként nem számolható el és nem is kerül elfogadásra semmiféle egyéni, vagy tömegrajtos, futó, túra vagy kerékpáros rendezvényen, eseményen,versenyen megtett /teljesített táv.
- Kizárólag egyéni rajttal rendelkező, saját teljesítést fogadunk el, ezek lehetnek szabadidős tevékenység vagy edzés során végrehajtott távok.
- A teljesítés módját és igazolását (/ útvonal/track/idő/dátum/) kell részünkre megküldeni, valamint az adott útvonalról és a teljesítőről egy képet,
- Fontos hogy, a Mozgás-Kultúra-Élmény szempontoknak megfelelve a teljesítő, az adott útvonalon szereplő számára szép és/vagy érdekes, képet, fotót, információt küldjön el,
- Ez lehet az adott tájegység, szobor, épület, emlékhely,stb.( Amit szeretsz-ahol szeretsz túrázni, futni, kerékpározni).
- A teljesítésigazolás beérkezését követően postázzuk az érmet/kupát és az oklevelet.
- A teljesítési díjat a nevezés menüpontban találod,
- A kupa változtatás jogát fenntartjuk /átmeneti készlethiány esetén/,illetve a rendelkezésre álló készletből pótoljuk,
- A teljesítéseket az info@city-trail.hu e-mailre
, vagy a Városi Terepfutás
kérjük elküldeni /fotóval , útvonallal együtt/.
- A táblázatban a kupatávnál a minimális teljesítés van megjelölve,ezt kell/legalább/ elérni és elküldeni,
Túra | 50K -over | Saját,egyéni rajtolás |
Futás | 100K-over | Saját, egyéni rajtolás /országút/trail/home/vegyes/ |
Kerékpár | 200K over | Saját,egyéni rajtolás Országúti/MTB/Trekking/Down-Hill/Dirt/City/Trial/stb. |
- A teljesítésért választható kupákat a City Shop menüpont alatt találod!
Fontos! Regisztráció során a szövegdoboznál válaszd ki hogy mire nevezel,
A Nevezés egy hónapig érvényes! /Információ menüpontban találod!/
Nevezés!
- Teljesítés!
-Boldogság!
-Teljesítés megküldés!
-Érem / Kupa érkezés!
-Boldogság
Fenntartjuk a kiírásban szereplő kupa/ érem /távok változtatásának a jogát.